Újabb kutatócégnél előzte meg a Tisza a Fideszt
Az IDEA szerint négy párt jutott volna be a parlamentbe, ha most tartották volna a választást.
Az IDEA szerint négy párt jutott volna be a parlamentbe, ha most tartották volna a választást.
Ezen hangfelvételek hitelességét nem tudjuk megerősíteni, de ugyanarról az email címről érkeztek szerkesztőségünkhöz, mint az előző Vogel-felvételek. Magyar a friss felvételek egyikén azért szid valakit, mert az illető engedélye nélkül nyilatkozott. A másikon már hallható, kiről beszél: Weisz Viktor EP-jelöltjéről mondja, hogy teljesen alkalmatlan politikusnak, majd összes képviselőjét politikai antitalentumnak, technokrata izének nevezi. Magyar Péter reakciójában “Tónika Show-t” emleget
Korábban a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte ezt, amiért a nyáron a Tisza Párt elnöke elvette az őt videózó férfi mobilját, és a Dunába ejtette.
Elutasította a bíróság a Magyar-Varga hangfelvétel ügyében folytatott ügyészségi nyomozás megszüntetése elleni felülbírálati indítványt, de indoklásában tett néhány érdekes megállapítást. Például azt, hogy mégsem zárható ki, hogy valaki, akár Rogán Antal figyelmeztethette Völner Pált arra, hogy titokban megfigyelik.
Ha ellenzéki politikusokat törvénytelenül, titkosszolgálati módszerekkel figyeltet meg a hatalom, tőlünk nyugatra fejek hullanak. Az ilyesmi, ha igaz, Magyarországon sem maradhat következmények nélkül – már, ha bizonyíthatóan kiderül. Ám erre látszik jelenleg a legkevesebb esély a most éppen Magyar Péter által felvetett gyanú után. Nem ez lenne az első ilyen botrány a rendszerváltás óta: körképünk a Dunagate-től a Fidesz megfigyelési ügyein át az UD-ügyig és a Pegasus-botrányig.
A Magyar Péter barátnőjeként megismert, majd zsarolójává avanzsált Vogel három cégben is tulajdonos volt az elmúlt évek során, jelenleg azonban nincs a nevén semmi. A lakberendezési cégben az öccsei vették át a stafétát, az édesanyja által alapított, végül a bíróság által felszámolt kereskedőcégben hat hónapig volt tulajdonos.
Magyar Péter nagyon titokzatosan fogalmazott.
Folytatódik az üzengetés a felek között, miután nyilvánosságra került annak a hangfelvételnek a vágatlan változata, amelyen Vogel 30 millió forintot követel.
A személyes bosszúvágy és a pártérdek együttesen eredményezhette azt az újabb akciót, amelyet a Tisza Párt elnöke megelőző csapással próbált semlegesíteni. A leleplezőnek szánt hanganyagok kölcsönös nyilvánosságra hozatala közben a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy alappal tarthat a Fidesz és Orbán Viktor a Tisza Párttól és Magyar Pétertől.
Ez nem az a cikk, amelyikben egyértelműen bebizonyítjuk és elmagyarázzuk, miért kamu az a hangfelvétel, amelyet hétfőn egy ismeretlen körbeküldött az egész magyar sajtóban. Ez az a cikk, amelyikben elmagyarázzuk, egyelőre miért iszonyúan nehéz megfogni az MI-t szinte bárhol.
Ahonnan a hétfői első, Magyar Péter elleni, lejáratónak szánt hangfelvétel érkezett, onnan kedden jött egy másik is. Annak a rövid, Magyar által már bemutatott hangfájlnak a vágatlan változata, amelyen a Tisza elnökének volt barátnője 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítson. Kiderül, hogy Vogel lelépési pénzt kért, amiből újrakezdhet: “úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt.”
A miniszter arról is beszélt, hiába felügyeli a Budapest–Belgrád vasútvonal építését, nincs köze ahhoz, hogy ahhoz épp a miniszterelnök apjától rendeltek követ.
Azt mondta, az utolsó pillanatig hezitált, hogy megtegye-e.
Az ellenzéki politikus szerint ide tervezték feltölteni a róla szóló, mesterséges intelligenciával generált felvételeket.
A Tisza Párt alelnöke szerint már nincs a párt környékén az üzletember.
Magyar Péter vasárnap jelentette be, hogy hamarosan példátlan lejáratókampány indul ellene, azóta pedig nem győzzük kapkodni a fejünket. Segítünk eligazodni, bemutatjuk a mozgalmas és zaklatott elmúlt 24 óra minden fontos történését.
A Fidesz pártigazgatója megköszönte a lehetőséget, de nem akart nyilatkozni Magyar Péter vádjaival kapcsolatban. A hivatalos kormányzati reakció így egyelőre annyi, hogy „elmebajosnak” nevezték a Tisza Párt vezetőjét.
Magyar Péter volt barátnője se maradt néma az elmúlt napok eseményei után.
A kérdéseinkre ugyanakkor nem válaszoltak.
Ami egyelőre nem jelent meg. A webodal tartalomkezelő rendszere, a WordPress megfelelő védelméről azonban megfeledkezhettek. Magyar Péter azt állítja, ezen az oldalon akarták lejáratni.